Mikor nagyobb lettem, elkísértem a kongresszusokra és mindig együtt bogarásztuk át a cégek által adott mintákat, hogy vajon mire jók.
Kisebb kitérő után 2010-ben kozmetikus lettem, és mivel ebbe nőttem bele, én is gyógyítani szerettem volna. Ebben lett tökéletes társam az Image Skincare, amivel a kezdetektől fogva dolgozom. Büszke vagyok rá, hogy én is 10 éve gyógyítom a vendégek bőrét, azokét is akik már feladni kezdték, hogy megtalálják a megoldást a problémájukra.